Nincs egyedül
Felmérések szerint a lakosság közel 10%-ának van kisebb vagy nagyobb mértékű halláscsökkenése. Tapasztalta már, hogy hallása már nem az igazi? De mégsem mer lépni vagy segítséget kérni? A problémával nincs egyedül, olvassa el mások tapasztalatait.
„Számomra a hallókészülék olyan létszükséglet, mint az ivóvíz, ha ébren vagyok, mindig viselem. Ha valamiért mégis nélkülözni vagyok kénytelen, bizonytalanná válok, jelentősen romlik a komfortérzetem, úgy érzem, lemaradok sok mindenről.”
Ügyfelünk gondolata jól tükrözi, mit jelent mindennapi életünkben a hallás, illetve, ha ez valakinek a hallókészüléket jelenti.
Az ép hallásúaknak nehéz belegondolni, hogy olyan hétköznapi hangok is eltűnnek a hallássérült életéből, mint például a hűtő jelzése, ha az ajtó nyitva marad, az óra ketyegése vagy a napi sajtót olvasva nem hallja az újság lapozásának jellegzetes hangját, a kulcscsomó zörgését vagy a természetben az állatok hangjait. Van, aki telefon csörgését vagy a hozzá intézett beszédet sem hallja, vissza kell kérdezzen, amely már a mindennapokat nehezíti meg.
Hallókészülék viselőket kérdeztünk meg, hogyan élték meg azt az időszakot, mikor halláscsökkenésük kiderült, milyen nehézséget jelentett nekik a mindennapi életben, és mi változott, mióta megoldást találtak.
I. János (64 éves) – Debrecen
Hogyan éltem meg a hallásvesztést?
Hosszú ideig halogattam a bejelentkezést, de éreztem, hogy problémám van.
Milyen nehézségekkel kellett megküzdenem?
Hallani hallottam, érteni nem. A feleségem sokszor ordítva beszélt velem. Nem értettem az unokáimat.
Miért szántam rá magam a megoldás keresésére?
Sokáig nézegettem a világhálón, egyszer rászántam magam, mert már nagyon zavart engem és a környezetemet ez a probléma.
Hogyan változott meg az életem, mióta Victofon Hallókészüléket használok?
Hallom a madarakat, értem az unokákat. A feleségem is boldogabb, mert könnyebben tudunk beszélgetni.
Hasznos tanácsok
Jobb ezen mielőbb túlesni. Engem a feleségem támogatott és kísért el, ez sokat jelentett.

B. László – Budapest
Hogyan éltem meg a hallásvesztést?
Három éves korom óta probléma volt a hallásommal. Az elmúlt 10 évben a jobb fülemre szinte alig hallottam. Öt fülműtét után szinte egyre rosszabb lett a hallásom. Barátok, kollégák tolerálták, hogy mindig visszakérdezek tőlük dolgokat a hallássérülés miatt.
Milyen nehézségekkel kellett megküzdenem?
Végső soron azt tapasztaltam, a körülöttem élők aránylag jól elfogadták a beszédértésem nehézségeit. Tény és való néha ugratásoknak voltam kitéve, de ezt pozitív gondolkodással el lehet viselni.
Miért szántam rá magam a megoldás keresésére?
Szerettem volna teljes életet élni, meghallani és nem csak megérezni a körülöttem lévő történéseket.
Hogyan változott meg az életem, mióta Victofon Hallókészüléket használok?
Hallom a zenét, a madarak dalát és az unokáimat.
L. Józsefné (85 éves) – Debrecen
Hogyan éltem meg a hallásvesztést?
Női szabó voltam. Már akkor dolgozó koromban gond volt a hallásommal. 30 éve gond van. Mindig halogattam. Lusta voltam tenni ellene.
Milyen nehézségekkel kellett megküzdenem?
Visszakérdeztem, zavarta a mindennapjaim.
Miért szántam rá magam a megoldás keresésére?
Levelet kaptam a hallásszűrésről. Örültem, hogy segítséget kapok.
Hogyan változott meg az életem, mióta Victofon Hallókészüléket használok?
Semmi problémám nincs. Az óraketyegését is hallom, a padló recsegését is. A fiatalabb rokonokénál is jobb a hallásom.
Hasznos tanácsok
Minél előbb vegye rá magát. Ne legyen lusta. Én is hozom a férjem, ahogy tudom.
Egyéb fontos információk
Tudom, hogy bizalommal fordulhatok a hallásvizsgáló munkatársaihoz.

K. Kálmán (82 éves) – Jászapáti (2018.05.24.)
Hogyan éltem meg a hallásvesztést?
A kezdeti fülzúgásból később mindig erősödő nagyothallás alakult ki.
Milyen nehézségekkel kellett megküzdenem?
A legszörnyűbb az volt, hogy beszélgetés közben a partnertől mindig vissza kellett kérdeznem, ami mindkettőnk részére kellemetlen volt.
Miért szántam rá magam a megoldás keresésére?
A család ösztökélésére elkerülhetetlen volt, hogy hallásvizsgálaton vegyek részt. Mivel számukra is megnehezedett a beszélgetésünk.
Hogyan változott meg az életem, mióta Victofon Hallókészüléket használok?
Nagyon hálás vagyok a hallásvizsgálatot végző doktornő és kolléganők felé, mivel nagyon megkönnyítették azt, hogy hallásom újra elfogadható és örömteli legyen.
Hasznos tanácsok
(A készülék használata) az átélt tapasztalataim a vizsgálatok során és a készülék használata közben lehetőségem volt megtanulni, és meg vagyok elégedve. Folyamatos, türelmes, időigényes munka.
Egyéb fontos információk
A készülék használatával kezdeti nehézségeim alakultak ki a próbahordás idején, később mindig jobb és jobb tapasztalataim voltak.
Kérje audiológus szakembereink segítségét. Jelentkezzen néhány perc alatt ingyenes hallásvizsgálatra vagy keresse meg az Önhöz legközelebb eső audiológiánkat: