A korral járó hallásromlás késleltetésének módszerei

A felgyorsult világnak és rohamléptekben haladó technológiának köszönhetően egyre több inger, így egyre több zaj is ér minket.
A korral járó hallásromlás késleltetésének módszerei

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

A * -al jelölt mezők kitöltése kötelező

Aki korábban zajos helyen dolgozott és nem használt zajvédőt, meg van rá az esély, hogy már akkor elkezdődhetett a halláskárosodás kialakulása. Amely lehetséges, hogy 1-2 évtizedig nem jelentkezik, de az életkor előre haladásával társulhat hozzá a halláscsökkenés.

A fülünk „nem felejti el” a hangokat. A fiatal korban ért erősebb hanghatások, mely után rövidebb-hosszabb ideig zúgást hallunk, az életkor előre haladtával összeadódik. A zaj ártalmas hatása nemcsak a hangerőtől, hanem a gyakoriságtól, időtartamától is függ, valamint és attól, hogy mekkora térben tartózkodik közben, illetve, hogy közelebb vagy távolabb helyezkedik el a hangforrása.

Javasolt a zajban, zajos körülmények között dolgozóknak a kezdetektől a zajvédő használata, pl.: fülvédő, füldugó,

A zajos munkahelyen, ha nem használ zajvédőt, jelentősen növeli az idős korban jelentkező halláscsökkenés mértékét. A zajvédő füldugók mintegy 40 dB-el is csökkenthetik a fület ért zaj halláskárosító hatását. A zaj, károsító hatását tekintve a 80 dB kétszer olyan hangos, mint 70 dB és a 90 dB-es hangerő négyszer erősebb.

Egy megfelelően kiválasztott fejhallgató csökkenti a környezeti zajokat, ezért zajos helyeken - például repülőgépen, uszodában, közlekedései járművön, kerti munkáknál (fűnyírás), otthoni barkácsolásnál - szükséges és érdemes zajvédőt viselni. Zajvédő nélkül a hangerőt és a háttérzajt fokozottan hallja, mely károsíthatja a hallását.

Zenehallgatáshoz érdemes olyan minőségű fejhallgatót választani, mely 100% biztonságot nyújt a zaj védelmére. A biztonságos zenehallgatás a hangerő és az időtartam függvénye: minél hangosabb a hang, annál kevesebb ideig lehet károsodás nélkül hallgatni a zenét, vagy beszédet. Zenét fejhallgatóval 60 dB-el hallgatva, és minden órában szünetet tartva elérhető, hogy a belső fülben a szőrsejtek „pihenni” tudjanak. A folyamatos zenehallgatás a későbbiekben kárt okozhat.

A stressz, a nem megfelelő pihenés – kevés alvás – izgalmak, és a keringést befolyásoló állapotok növelhetik az időskori halláscsökkenés mértékét.

Néhány dolog, amit megtehetünk annak érdekében, hogy megvédjük magunkat az állandó, zajt okozó halláskárosodástól:

  • A fej- és fülhallgatók nem tökéletesen illeszkednek, ami azt jelenti, hogy több környezeti zajt engednek a fülbe. Ilyenkor hangerőt növelünk, hogy ne halljuk a környezet zaját. A megfelelően illeszkedő fejhallgató megfelelően kiszűri a külső zajokat, így erre érdemes figyelni.
  • Fontos, hogy pihentessük a fülünket, ha barkácsolunk, zenét hallgatunk, vagy bármilyen zajjal járó tevékenységet végzünk.
  • Rendszeres 60 percet meghaladó 80 dB-es zajhatás már komoly halláskárosodást válthat ki. Védjük fülünket!
  • A zajos munkahelyeken és munkagépeknél fontos a hangot megfelelően szigetelő speciális fejhallgató (munkavédelmi eszköz) használata.

Sokan úgy gondolják, hogy a hallásvesztés az öregedés elkerülhetetlen része. Ez azonban nem igaz. Lehetőség van arra, hogy megvédje fülét a halláskárosodás gyakori okaitól. Ezért figyelni kell, hogy milyen hangerősség és a hangmagasság éri a fület.

  • A hangerőt decibelben (dB) mérik. 85 dB-nél hangosabb hangnál szükséges zajvédőt alkalmazni.
  • A hangerő, mely hétköznapokban a fülünket éri, ne legyen magasabb 60 dB-nél.
  • Erre a csendes helyen való séta, mozgás az otthoni pihenés és lazítás alkalmával van lehetőségünk.

A hangos környezet által okozott károknak csak egyik része az, amely a hallószervet rongálja, hiszen a fülön keresztül az agyra és az idegrendszerre gyakorolt hatása is igen ártalmas. Kimutatták, hogy a tartósan zajszennyezett környezetben élőknél nő az infarktus és az idegrendszer károsodásának veszélye.