Az erre érzékeny egyéneknek ezek a hangok zavaróak, bosszantóak és fejfájást is okozhatnak. A tudósoknak nincs határozott elképzelésük arról, hogy ezek a hangok milyen gyakorisággal jelentkeznek, vagy, hogy egyáltalán árthatnak-e hosszú távon.
Timothy Leighton, az angliai Southamptoni Egyetem akusztikai professzora több mint egy évtizeden át kutatta az ultrahangokat, melyről az Amerikai Akusztikai Társaság (ASA) 175. tudományos ülésén beszélt.[1]
„Az ultrahangszabályok nincsenek pontosan meghatározva” - mondta Leighton. „Elméletileg ezek olyan hangok, amelyek túl magasak ahhoz, hogy az emberek meghallják, maximum a csecsemők, fiatalok és különösen jó hallással rendelkező egyének érzékelik. Azonban az ultrahang jelenléte egyre növekvő problémát jelent, amelyet tanulmányozni kell” – mondta a professzor.
„Például a nagymama a karjában lévő csecsemővel bemegy egy olyan helyre, ahol sok az ultrahangos sugárterhelés, a baba nyűgös lesz, a nagymamának pedig fogalma sincs, hogy mi történt hirtelen.”
Számos felnőtt ember kereste fel Leightont, és arról számolt be: „Néhány épületben rosszul érzem magam.” vagy „Senki más nem hallotta a hangokat, ezért már orvoshoz fordultam, és ellenőriztettem a hallásomat is, azt gondolták, hogy az agyammal van valami vagy csak kitaláltam ezeket a hangokat."
Leighton szerint a probléma egy része az, hogy nagyon kevés kutató tanulmányozza ezt a kérdést.
„Az is csoda lenne, ha világszerte még hat embert találna, aki ezen a területen dolgozik” - mondta a professzor. „Azt gondolom, hogy ezért is fordultak hozzám annyian.”
Ez nem azt jelenti, hogy Leighton munkája kívül esik a tudományos főáramon; egyike volt az ASA magas frekvenciájú hangokat bemutató tudományos ülés két társelnökének, és a Királyi Társaság Clifford Paterson-díját kapta meg a víz alatti akusztika külön kutatásáért.
De a legtöbb akusztikai kutató nem vizsgálja a magas frekvenciájú hangokat az ember által használt terekben.
Hangok, amelyeket nem hall, csak néhány ember
Leighton az ultrahanghullámokkal kapcsolatos munkáját úgy kezdte, hogy olyan épületeket/helyeket vizsgált, ahol beszámoltak a tünetekről. Miközben nem hallotta a hangokat, a mikrofonja segítségével rögzítette, és következetesen ultrahangos frekvenciákat talált. A vizsgálat egyre növekvő ultrahangos jelenlétet derített fel vasútállomásokon, múzeumokban, könyvtárakban, iskolákban és sportstadionokban, ahol többen panaszkodtak hányingerre, szédülésre, migrénre, fáradtságra és fülzúgásra.
„Ezek között van olyan hely, ahol évente 3-4 millió ember is megfordul” - mondta.
A nyilvános helyeken mért ultrahang számos forrásból származhat, beleértve a hangszórókat, az elektromos kapukat, érzékelőket és a hangosbeszélő rendszereket.
És a hatások sem triviálisak.
„Ha az ultrahangos zónában tartózkodik az erre érzékeny ember, akkor fejfájást, émelygést, fülzúgást és egyéb tüneteket érezhet" - mondta Leighton. „De amint az expozíció leáll, akkor jobban érzi magát és körülbelül egy óra múlva tünetmentes is lesz.”
Emellett azok a munkavállalók, akik rendszeresen kitettek foglalkozásukból adódóan ultrahang hatásnak, például ipari tisztító- és fúróberendezések révén, hasonló negatív hatásokról számoltak be.
Az ultrahangos sugárterhelés okozta tünetek, betegségek kísértetiesnek tűnhetnek és a kutatók sem értik még pontosan, miért történik mindez. De a különféle kutatók által végzett következetes kísérletek alátámasztják, hogy a jelenség igenis létezik.
Annak ellenére, hogy Leighton egyike a szakértőknek a témában, még így sincs pontos fogalma arról, hogy hány emberre van hatással az ultrahang vagy, hogy milyen súlyos következményekkel járhat a népességre.
A leghíresebb állítólagos ultrahanggal kapcsolatos esemény akkor történt, amikor amerikai diplomaták Kubában furcsa tünetekre panaszkodtak és a tisztviselők valamilyen ultrahangos fegyverre gyanakodtak. És bár az állítást nem vizsgálták elég mélységében akkoriban, de az ultrahang-hullám expozíciójának legsúlyosabb tünetei között szereplő fejfájás, fülzúgás és halláscsökkenés hasonlóak, mint, amiről az amerikai diplomaták beszámoltak. (Leighton, mint a legtöbb tudós, szkeptikus, hogy az ultrahang-fegyvereket valóban használták, de nem zárja ki.)
A valóságban Leighton szerint az ultrahang problémája nem az, hogy bizarr, hanem az, hogy szélsőséges esetekben a lakosság egy kis részénél tartós halláskárosodást okozhat.
Az 1960-as évek végén és a '70 -es évek elején a kutatók először szisztematikusan megvizsgálták, hogy milyen hangok okozhatnak problémákat a munkahelyeken. Ezen tanulmányok alapján a világ minden táján a kormányok egységes iránymutatást vezettek be az ultrahang kezelésére a munkahelyeken.
„Nincs egyetlen tettes az ultrahang hullámokért” - mondta Leighton. „A gépek működése okozza teljesen véletlenül. Néhány hangszóró a tesztciklusok alatt játssza le őket.”
Olyan készülékek gyártóival vették fel a kapcsolatot a kutatás során, amelyek érdeklődtek az ultrahang probléma megoldásában. Ugyanakkor más iparágak, például a kártevők - az udvaroktól és alagsoroktól való - távoltartására tervezett riasztók gyártói kevésbé együttműködők.
„Jelenleg nehéz ultrahangot kutatni azon az egyszerű oknál fogva, hogy a legtöbb ember nem hallja őket, tehát a legtöbb embernek nem fontos ez a kérdés. És így nehéz tanulmányozni, hogy vajon jelentenek-e valamilyen konkrét veszélyt” - mondta a professzor.
De Leighton szerint az érdeklődés egyre növekszik és az ultrahang miatt szenvedő emberek számára a következő lépés a sokkal több adat gyűjtése.
[1] https://www.southampton.ac.uk/news/2016/01/tim-leighton-ultrasound.page
