A jelnyelv története

A jelnyelv éppen olyan verbális kommunikációs eszköz, mint a hangzó beszéd.
A jelnyelv története

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

A * -al jelölt mezők kitöltése kötelező

A siket társadalmi- és kulturális szemlélet a jelnyelvet régóta teljesen legitim, természetes, vizuális-gesztusokon alapuló nyelvként ismeri el, amelynek saját kiterjedt szókincse és összetett nyelvtana van, és alkalmas bármilyen ötlet kifejezésére.Ez az a nyelv, amelyben a siket kultúra megnyilvánul, és amely együtt tartja a siketek közösségét.

Az 1960-as évektől a szakemberek a jelnyelvet önálló nyelvként kezelik, és 2009-től hazánkban a magyar jelnyelv hivatalos nyelvként lett elfogadva.

A jelnyelv a hagyományos gesztusok, utánzatok, kézjelek és az ujjak írásának rendszeréből, valamint az ábécé betűit ábrázoló kézpozíciókból, úgynevezett vizuális kódrendszerből áll. A jelek teljes kifejezéseket is képviselhetnek, nem csak egyes szavakat. Azonban hosszú út vezetett odáig, hogy önálló nyelv legyen belőle.

A nyugati társadalmakban a jelnyelv rögzített története vizuális nyelvként vagy kommunikációs módszerként a 17. században kezdődött, bár a kézmozdulatokkal történő kommunikációs formákra való utalások az ókori Görögországig nyúlnak vissza.

Az egyik legkorábbi írásos feljegyzés a jelnyelvről Kr. e. 5. századból származik, Platón Cratylus-jában került megemítésre, ahol Szókratész azt mondja: "Ha nincs hangunk vagy nyelvünk, akkor is szeretnénk egymásnak kifejezni a dolgokat, nem igaz? Próbáljuk jelekkel kifejezni a kezünk, a fejünk és a test többi részének mozgatásával, ugyanúgy, mint a néma emberek. [1]

A jelbeszéd legkorábbi használatát Kr. u. 60-ban rögzítették. Lukács evangéliumának első fejezete arról szól, hogy Gabriel angyal Zakariást, Keresztelő János atyját hitetlensége miatt beszédképtelenné tette. Lukács 1:62: "És intettek apjuknak jelekkel, hogyan hívni akarják." A "jelek" szó ebben a szakaszban a görög "enneuo" szóból van lefordítva, ami azt jelenti: rábólintani, azaz inteni, vagy gesztust készítő jelekkel kommunikálni. [2]

A középkorban a kolostori jelnyelveket számos vallási rend használta Európában. Ezek azonban nem valódi "jelnyelvek" voltak, hanem a gesztusos kommunikáció jól fejlett rendszerei. A közhiedelemmel szemben nem tettek teljes hallgatási fogadalmat, a teljes hallgatás fogadalmát csak néhány rend fejlesztette ki a 17. századtól kezdve. Szent Benedek szabálya csak a kolostor egyes részeiben vagy a nap bizonyos óráiban tiltotta a beszélgetést.

Általánosan elfogadott volt például, hogy a siketeket nem lehet oktatni. Amikor Kr. u. 685-ben John Beverley, York püspöke siket embert tanított beszédre, csodának tekintették, és később szentté avatták. [3]

A modern kétkezes ábécé mássalhangzóinak legkorábbi ismert nyomtatott képei 1698-ban jelentek meg Digiti Lingua névvel, egy névtelen szerző brosúrájában, aki maga sem tudott beszélni. Azt javasolta, hogy a kézi ábécét a némák is használhassák, csend és titoktartás céljából, vagy pusztán szórakozásként. Kilenc betűje visszavezethető korábbi ábécékre. A modern kétkezes ábécé 17 betűje megtalálható az ábrázolt 26 kézforma két halmaza között.[4]

1720-ra az angol ábécének nagyjából kialakult a mai formája. Ennek az ábécének a későbbi változatát használták siket közösségek (többnyire osztálytermekben) az egykori brit gyarmatokon, Indiában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Ugandában, Dél-Afrikában, a Karib-szigeteken, valamint az Egyesült Államokban.

A 18. század elején már siketek élhettek együtt olyan közösségekben, ahol igaz még csak kis számban, de kommunikálhattak az alapvető un. aláíró rendszereken keresztül. A régi francia jelnyelvet Párizs siket közösségében használták, majd l'Abbé Charles Michel de l'Épée 1760-ban megalapította az első siketiskolát. L'Épée leckéi a siket emberek észrevételein, jelzésein alapultak, akik korábban kézzel írtak alá Párizs utcáin.

1864-ben Washingtonban megalapították a siketekelső főiskoláját. Engedélyező okiratát Abraham Lincoln írta alá, és a felsőoktatási intézmény a "Nemzeti Siketnémák Főiskolája" nevet kapta.

Téves feltételezés, hogy a jelnyelv nemzetközi. Általában az adott nyelv nyelvtani sajátosságai jellemzik a jelnyelvet. Használata semmiképp nem nevezhető mutogatásnak. Egy önálló nyelvről van szó, ahogy mondják: „Nem mutogatunk, hanem jelelünk!”[5]

Azt, hogy egy személy siket-e, nem a halláskárosodás mértéke vagy az audiológus által kiállított igazolás határozza meg, hanem az, hogy az egyén azonosul-e a siketek közösségével, és a jelnyelvet használja-e preferált kommunikációs módjaként.

Magyarországon a 2009. évi CXXV. a magyar jelnyelvről és magyar jelnyelv használatáról szóló törvény a magyar jelnyelvet a hivatalos nyelvek szintjére emelte.

[1] Bauman, Dirksen (2008). Open your eyes: Deaf studies talking. University of Minnesota Press

[2] Greek Dictionary of the New Testament, James Strong, S.T.D., LL.D.

[3] Groce, Nora Ellen (1985). Everyone Here Spoke Sign Language: Hereditary Deafness on Martha's Vineyard

[4] Moser H.M., O'Neill J.J., Oyer H.J., Wolfe S.M., Abernathy E.A., and Schowe, B.M. "Historical Aspects of Manual Communication" Journal of Speech and Hearing Disorders

[5] https://hu.wikipedia.org/wiki/Jelnyelv